Asko Korpela: Népgazdasági alaptanfolyam
Rész 1 NÉPGAZDASÁGI SZERKEZET
(Asko.Korpela@kolumbus.fi) o Sisällysluettelo
o AJK kurssit o AJK
kotisivu
1.1 A FOGYASZTÓ, A VÁLLALKOZÓ ÉS A GAZDASÁGI ÉLET 1.2 A NÉPGAZDASÁGI KÖRFORGÁS FOGYASZTÁSI SZEKTOR o TERMELÉSI SZEKTOR o A PÉNZ KÖRFORGÁSA 1.3 A KERESLET, A KÍNÁLAT ÉS AZ ÁR AZ EGYENSÚLYÁR o A MONOPOLÁR MEGÁLLAPÍTÁSA o AZ INFLÁCIÓ ÉS A DEFLÁCIÓ Összefoglalás
Minden nap részt veszünk a gazdasági élet mûködésében: eszünk, iszunk, dolgozunk és szórakozunk. Minden tevékenységünkben válaszút elõtt állunk. Fogyasztóként döntenünk kell, miképpen osztjuk meg a fogyasztásra szánt jövedelmünket a különféle javak között. Amikor egy bizonyos termék vásárlásáról döntünk, többféle márka és modell között kell választanunk. Miképpen választunk? Amikor gazdaságosan viselkedünk, a legelõnyösebb lehetõséget választjuk.
A legelõnyösebb lehetõséget kétféle módon érjük el; vagy a kitûzött célt a legkisebb költséggel vagy a legnagyobb hasznot bizonyos nagyságú költséggel.
Amikor fogyasztásról döntünk, a különféle lehetõségek hozta elõnyként az általuk adott szükségletkielegitést tartjuk és a lehetõségek költségeiként az árakat. Az árak általában mindenkinek egyformák, de az elõnyt mindenki különbözõképpen értékeli. Egybevetve különféle lehetõségek hozta elõnyeket arányban az áraikkal megtaláljuk a számunkra a legelõnyösebb és így a leggazdaságosabb lehetõséget.
A döntés a legáltalánosabban az elõny és az ár egybevetésén alapul. Úgy döntünk, hogy a hosszabb út helyet átvágunk az erdõn, ha az így elért idõmegtakaritást fáradságra érdemesnek tartjuk. Itt egybevetjük a lehetõség adta haszont, vagyis az idõmegtakaritást annak árával azaz a gallyak közötti átgázolással.
A Finn gazdasági élet azokon a számtalan hasznon és árakon alapuló választásokból áll össze, amit mindegyikünk fogyasztóként és termelésben résztvevõként minden nap teszünk. Mindegyikünknek gazdasági értelemben két feladatunk:
(1) Fogyastóként eldöntjük, hogyan használjuk fel jövedelmünket vagyis mit fogyasztunk. (2) Majdnem mindegyikünk a saját munkájával is résztvesz a termelésben.
Mindegyikünk döntõen befolyásolja azt, hogy milyen javakat termel a gazdasági élet, hogyan történik a termelés és kik fogyasztják a termelt árukat és szolgáltatásokat.
A vállalatok olyan termékeket termelnek, amire kereslet van. A fogyasztói döntésünk határozza meg, hogy milyen javakat termelünk a népgazdaságban. A termeléssel kapcsolatos döntések, az hogy hogyan kapcsoljuk össze a munkát és a tõkét, határozzak meg, hogy mi módon történik a termelés. A fogyasztói lehetõségünk pedig attól a jövedelmünktõl függ, amit a termelésben való résztvétért kapunk: a munkabértõl és a tõkejövedelemtõl, úgy mint lakbér-, kamat- és osztalékjövedelemtõl. Így a termeléssel kapcsolatos döntések határozzák meg azt is, hogy kinek a fogyasztására készülnek az áruk és a szolgáltatások.
Mind a fogyasztással mind a termeléssel kapcsolatos döntésben a leggazdaságossabb, a legelõnyesebb lehetõség megkeresése a sok közül a legfontosabb vezérfonal.
Az egész gazdasági élet szempontjából nézve ezek a termeléssel és fogyasztással kapcsolatos döntések, a fogyasztói és a vállalati döntések meghökkentõen jó összhangban vannak egymással. Akkoris amikor nincsenek összhangban, mintha láthatatlan erõk léteznének, amelyek azon dolgoznak hogy ezek jobban megfeleljenek egymásnak. Ez nem lenne csoda, ha minden családban saját maguk termelnék meg a családi fogyasztás nagyobb részét vagy ha a szükséges árukat a barátoktól vagy a szomszédoktól vászárolhatjuk meg. Azonban ez nem így van. A termelés nagyobb része személyes cím nélkül történik, a piac részére.
Például Helsinki lakosai hogyan ...
aludhatnak nyugodtan elfelejtve, hogy óriási mennyiségû gazdasági döntéseket kell hozniuk, sokat évekre elõre, hogy a legközelebbi üzlet polcain másnap reggel éppen azok a termékek legyenek, amelyekre elkerülhetetlenül szükségük van? A félmillió Helsinki lakosság mindennapi szükségletérõl még a mai modern számítógép sem tud gondoskodni. És mégis a háziasszony reggel épp azt fogja a bevásárló szatyrába tenni, amit akar.
A gazdasági élet gondoskodik errõl. Mi a gazdasági élet voltaképpen? És ehhez mi a mi kapcsolatunk fogyasztóként és termelõként, jövedelem élvezõként és jövedelem felhasználóként? Ennek a tanfolyamnak a célja ezekre a kérdésekre választ keresni.
Finnországban több mint két millió háztartás van, a családok nagyok és kicsik, nagy jövedelemüek és kis jövedelmüek, gazdagok és szegények. Minden családnál egyforma az, hogy fogyasztással kapcsolatos lehetöségek között választanak, vagyis fogyasztói döntéseket hoznak. A család, a háztartás a fogyasztási döntések egysége. Minden család maga dönti el, hogy milyen terméket és mennyit vásárol. Minden családnak meg van a maga elképzelése, hogy hogyan használja fel a jövedelmét. A fogyasztás mennyisége természetesen függ a család, vagy ha az egész népgazdaságot vizsgáljuk, a fogyasztási szektor jövedelmének nagyságától. A háztartási szektor összfogyasztását megkapjuk, ha mindenegyes háztartás fogyasztását összeadjuk. A magánfogyasztásról nyilvánosságra hozott adatok az összháztartások vagyis a népgazdaság fogyasztási szektorának összegezett fogyasztását jelentik.
De honnan kapja a fogyasztási szektor a jövedelmét? A válasz világos: a jövedelmet kapunk, ha valamit eladunk. Mit tud a fogyasztási szektor eladni? Végeredményben a fogyasztási szektor bírtokolja, vagy közvetlenül vagy közvetve a vállalatok vagy az állam által a termelést beindító összes szükséges termelési tényezõket. A termelési tényezõket három fõosztályra bontjuk: a munka, a tõke és a természeti kincsek. Ezeknek a termelési tényezöknek az eladásából, átadásából a termelés szolgálatába a családok, a fogyasztók kapják saját jövedelmüket. A munkáért munkabért, a tõkéért kamatot és a természeti kincsek átadásáért a termelés szolgálatába bérleményt kapnak.
A háztartások tehát a jövedelmüket a birtokukban lévõ termelési tényezõk szolgáltatásainak eladásából kapják. A háztartások a jövedelemükbõl vásárolják a szükszéges javakat.
A jövedelmük határain belül hozzák a családok a fogyasztói döntéseket, összevetve a hasznot és az árat.
A termék áramlás és az ennek megfelelõ termelési tényezõi áramlás másik végén a termelési szektor található. A termelési szektort a vállalatok képezik, ahol a termelési döntéseket hozzák. A földbírtok és a gyár egymáshoz hasonlítva egyforma vállalkozások. Mind a kettõben termeléssel kapcsolatos döntéseket hoznak. Mind a kettõ a fogyasztási szektortól munkát, tõkét és természeti kincseket vásárolnak és fogyasztási javakat adnak el. Az, hogy a földbírtok ugyanakkor fogyasztó is, nem változtat az ügyen. A földmûves külön dönt arról, hogy a földbírtokon mit termelnek és külön arról, hogy a családja mit fogyaszt ugyan úgy, ahogy a gyár igazgatója külön dönt arról, hogy mit gyártanak a gyárban, és külön arról, hogy mit fogyaszt a családja.
Amint korábban megállapítottuk, a fogyasztással kapcsolatos döntések a rendelkezésre álló jövdelemtõl függ és a választás úgy történik, hogy a különbözõ lehetõségekbõl származó elõnyöket összevetjük az árakkal. Ennek megfelelõen a termelési döntéseket úgy hozzuk, hogy a különbözõ termelési lehetõségekbõl származó hozamot és költségeket tartjuk szemmel. A kereskedõ is termelõ, annak ellenére, hogy nem gyárt semmit. A kereskedõ szolgáltatásokat nyújt, gondoskodik arról, hogy az áru a vásárló számára kapható legyen. Úgyis lehet mondani, hogy a termék csak akkor kész, amikor a termelés és az elosztás után a végsõ fogyasztóhoz eljut.
A termelési szektort a vállalatok alakítják, amelyek a fogyasztóknak fogyasztási javakat adnak el, és a fogyasztóktól a termelés részére szükséges termelési tényezõket vásárolnak.
A vállalatok a termelési döntéseket a hozamok és költségek függvényében hozzák.
A termelési szektorba áramlanak a termelési tényezõk (K1.1 ábra), amelyek a termelés után a fogyasztói javak áramlásaként kerülnek a fogyasztók felhasználására. Így forognak az áruk a népgazdaság két fõszektora között.
Még világosabb, mint a javak és a szolgáltatások körforgása a gazdasági életben, a pénz körforgása. Ha kiveszünk egy bankót a pénztárcánkból és gondolatban visszafelé nyomon követjük az útját, könnyen észre lehet venni, hogy a pénz forog. Lehet, hogy a bankót boritékban kaptuk a munkaadonktól. A munkaadó lehet, hogy az ügyfelétõl kapta azt, aki viszont a saját munkaadójától stb.
Így a pénz is forog a két gazdasági fõszektor között. Ha nem az egyedi bankóra gondolunk, hanem például a teljes havibérünkre, ezt a termelés szolgálatába átadott munkánk viszonzásaként kapjuk. A termelési szektorba a bérünk a termelés eladásából szármázó jövedelemként kerül.
Így forog a pénz. A fogyasztói szektorba jövedelemként érkezik, és onnan fogyasztói költségekként távozik, amikor a fogyasztási javakért fizetünk. A termlési szektorba a pénz az eladás bevételeként érkezik és onnan a fogyasztóhoz termelési költségekként távozik, úgymint munkabér, kamat és bérlet. Az a rész is, amely a termelési költségek kifizetése után megmarad, a nyereség, a fogyasztói szektor háztartásai felhasználására kerül munkabér, kamat vagy bérlet formájában. A K1.2 ábrán látható a pénzfolyam körforgása a vállatoktól a háztartásokhoz és a háztartásoktól újra a vállalatokhoz.
1.3 A KERESLET, A KÍNÁLAT ÉS AZ ÁR
Mi az az erõ, ami beindítja a gazdasági folyamatot, a gazdasági események láncát? Ez a kereslet, amely az emberek fogyasztási javak beszerzési szándékán alapszik. Természetesen javakat úgyis lehet szerezni, hogy azokat magunk készitjük el, de már évezretek óta rájöttünk, hogy az emberek tudásában nagy különbségek vannak. Ez az egyszerû tény a termelés szakosodásához vezetett. Közülünk mindegyikünk szakosodott vagy szakosodik valamire és munkateljesítményét a termelés nagyon szük szektorának adja át. Másfelõl a termelés felhasználójaként teljesen mindenevõk vagyunk.
A finn postaeladási katalógusban többszáz cikkcsoportot neveznek meg és ezek mindegyikében többtíz terméket és ezek mind ismerõsnek és szükségesnek tünnek és ezekhez az élelmiszerek egyáltalán nem és csak nagyon kevés szolgáltatás tartozik.
A termelési tényezõk egyoldalúságából és a kereslet sokoldalúságából születik a csere és kereskedelem szükséglete. Amikor a termékeknek kínálata is, kereslete is van, árképzõdés történik. Tapasztalataink alapján teljesen világos, hogy az a mennyiség, amelyet bizonyos termékbõl az emberek vásárolnak, az a termék árától függ. Ha az ár magas, az áru nehezen eladható, annak kereslete kicsi. Az alacsony ár esetében a kereslét élénk, és a fogyasztók sokat vásárolnak.
Nyaron, a legjobb mocsári hamvas szeder idejében a piackereskedõ eladásra szánt szeder kereslete és ára között például a K1.3 ábra szerinti összefüggés lehet.
Ha a mocsári hamvas szeder ára bizonyos okból 40 mk/kg magas lenne, lehet hogy egyetlen egy ügyfél sem vásárolna belõle. Ha az árat leszállítjuk 36 mk-ra, néhány ínyenc nem tudna ellenállni a kísértésnek és a kereskedõ eladhatna 10 kg-ot. Ha az ár leszállitása folytatódik a kelendõség emelkedhet úgy, hogy 20 mk árszintnél 130 kg mocsári hamvas szedert lehetne eladni. Ez az elképzeld példa megfelel annak a valóságnak, hogy: A kereslet emelkedik, amikor az ár csökken és a kereslet csökken, amikor az ár emelkedik.
Ez így igaz majdnem mindegyik árunál. Hogy a termelõ az áruját eladhassa, elég ha az az árat megfelelõ szintre szállítja le. Másrészt, amikor a termelõ áremelkedést tervez célszerû figyelembe vennie, hogy az áremelkedesbõl a kereslet csökkenése következik. Így viselkednek a fogyasztók, amikor az ár változik.
És mit csinál a termelõ, ebben az esetben a piackereskedõ? A piackereskedõ a saját mocsári hamvas zsederjét például a K1.4 ábra szerinti feltételekkel adja el.
A termelõ természetesen minél többet akar eladni minél magasabb áron. Ha 40 mk/kg az ár, minden habozás nélkül az összes szedert eladja. Alacsonyabb ár mellett lehet, hogy egy vagy két kilót megtart magának és barátjainak. Ha az ár tovább csökken, lehet hogy az egés következõ téli szükségletét megtartja magának. Ha az ár 24 mk alá száll, nagyon kedvedlenül ad el, és azon gondolkozik, hogy átmegy a szomszéd város piacára. Ha az ár 16 mk/kg alá esik, beszegezi a ládáit és elmegy a piacról. Minden esetre a viselkedésében érvényes:
Az áremelkedés több kinálatot csalogat és az árleszállitás a kinálatot csökkenti.
Hogyan alakul végül az ár? Melyikük határozza meg az árat, a vevõ vagy az eladó, a kereslet vagy a kinálat? A válasz: mind a két együt. Egyik sem dönthet egyedül, ha verseny helyzet áll fenn.
Ha a vevõ határozná meg az árat, az termeszetesen a legalacsonyabb lenne, talán 20 mk/kg. Ezen az áron a kereskedõnk megállapíthatná, hogy az összes áruja eladható. De õ ezen az áron nem hajlandó eladni minden mocsári hamvas szedert, hanem jobbnak látja, egy bizonyos menyiség eladása után máshová menjen. A vevõk ezen az áron nem kapnak olyan sok szedert, amennyit akarnak. Mivel az ár ténylegesen alacsony, egyesek, hogy biztosítsák a vételt, magasabb árat is hajlandók fizetni. Amint a kereslet magasabb mint a kínálat, az árra nyomás irányul felfelé.
Ha az eladó határozza meg az árat, az a legmagasabb lenne, talán 40 mk/kg. Ezen az áron kész lenne az összes mocsári hamvas szedert eladni. De a vevõk nem akarnák megvenni. A szeder megmaradna az eladónak. Nemsokára az árból engednie kellene. Amikor a kereslet kisebb a kinálatnál, az árra nyomás irányul lefelé.
Amikor az egyensúlyt a kereslet és a kínálat között elérjük, az árra sem felfelé sem lefelé nem irányul nyomás. Az egyensúly árat akkor érjük el, amikor a kereslet és a kínálat egyforma nagy.
Az egyensúlyárat valamint az eladott és megvett mennyiséget megkapjuk a K1.3 és K1.4 ábrak segítségével. Ezeken a mocsári hamvas szeder keresleti görbéje és kínálati görbéje vannak ábrázolva.
Amikor ezeket ugyanabba az ábrába rajzoljuk, az egyensúlyárat és az annak megfelelõ eladott mennyiséget a görbék metszõpontjában találjuk meg. Ezt tettük a K1.5 ábrán. Ebbõl láthatjuk, hogy ha az ár 24 mk/kg, csak akkor van a kereslet és a kínálat egyensúlyban, mindegyik 80 kg. Ez az egyetlen ár, mely várhatóan tartós marad a piacon, ha a kereslet és a kínálat nem változik.
Az ár alakulása nem mindig olyan szinten történik, ami a keresletet és a kínálatot egyensúlyozná. Az egyensúlyszinttõl persze két irányba lehet eltérni: felfelé és lefelé. Ezzel kapcsolatban a leggyakoribb eset a társadalom által gyakorolt árirányítás.
A K1.6 a) ábrán látható esethez akkor jutunk, ha a Pa árszintet alacsonyabban határozzuk meg, mint ahogy azt keresleti és a kínálati egyensúly feltételezi. Ekkor a kereslet mennyisége Qd nagyobb, mint a kínálat mennyisége Qs. Ebbõl származik a válság idejébõl ismerõs sorbanállás az áruk megszerzéséért. Ha az árat megemelnénk, több kínálatot csalogatna és ennek megfelelöen a keresletet csökkenne.
Természetesen a kínálat hirtelen szûkülése anélkül, hogy az ár változna, sorbanálláshoz vezethet. Így történt például a fûtõanyag piacon az olajválság közvetlen következményeként 1973-74 években. Ebben az esetben is arról volt szó, hogy az árat mesterségesen az egyensúlyár alatt tartották.
Az K1.6 b) ábra esetében az Pb ár magasabb mint azt a keresleti és kínálati egyensúly feltételezi. Ebbõl származik, hogy a kínálat mennyisége Qs nagyobb van mint a kereslet mennyisége Qd, és a felkínált áruk egy része az eladó kezében marad. Így történhet, ha az árat nem emelnénk fel, de például a termék kiment a divatból. Ekkor az egyetlen lehetõség a született kínálatfeleslegtõl való megszabadulásra az árcsökkentés, hogy a kereslet a kínálat szintjére emelkedjék.
A felár is úgy is születhet, hogy a szükségleti cikkek eladója monopol helyzetben van, és a verseny hiánya miatt nem akarja vagy nem tudja megállapítani az árat olyan szinten, melyen a kereslet és a kínálat egyensúlyba kerülne.
Az infláció és az inflációs ár- és költségfejlõdés alatt általános ár- és költségemelkedést értünk. A deflaciós fejlõdés ugyanakkor az árak és költségek általános csökkenését jelenti.
Az inflaciónál éppen úgy mint a deflaciónál minden ár nem fejlõdik ugyanabba az irányba és nem ugyanabban ütemben. Az infláció és a defláció által okozott változások az árarányokban és a jövedelem felhasználásában általában a változáshoz vezetnek a jövedelemélvezõ csoportok közötti jövedelemfelosztásban is és az össztermelésben is.
Az inflació elméletnek kute;nos árszint emelkedés a költségszint emelkedésébõl származik. A másik elmélet szerint pedig az erõs kereslet húzza az árakat felfelé. Az elméletek nem egymással versenyzõ magyarázatok egy és ugyanarra a jelenségre, hanem bizonyos helyzetekben a költségtoláselmélet, és más esetekben pedig a kereslethúzáselmélet, gyakran ezek egyesülnek is.
A költséginflació. A költségtoláselméletnek sok változata van, de mindegyikben egyforma az, hogy a bérek feltehetõleg rugalmatlanok lefelé. Eszerint a bérek nem csökkennek abban az esetben sem, amikor a termékek kereslete gyengülne és az az árakat leszállitaná. Másrészt a bérek a munkaerõ keresletétöl és kínálatától függetlenül a munkapiaci szervezetek által meghatározott szinten állapodik meg. Például 5 százalékos általános évi béremelkedésben állapodnak meg. Ha a munka évi termelékenysége munkásként csak például 3 százalékkal emelkedik, ebbõl infláció származik, amelyet költségtolásinflációnak nevezni.
Ha a bérjövedelem részesedése az össznépjövedelembõl változatlan marad, amint a kutatások bizonyíjtják, a termelékenység 3 százalékos emelkedése azt jelenti, hogy a 3 százalékos béremelés lehetséges anélkül, hogy az árszint egyáltalán emelkedne. Ha azonban 5 százalékos béremelkedésben egyeznek meg, a termékek árait 2 százalékkal kell megemelni, hogy az emelkedett bérkölségeket ki tudjuk fizetni. Az, hogy a bérjövedelem részesedése változatlan marad, azt jelenti, hogy az egyéb jövedelmek is a bérjövedelmeken kívül, melynek részesedése körülbelül a népjövedelem egy ötöde, névlegesen 5 százalékkal emelkednek, de reálisan csak 3 százalékkal, úgymint a bérjövedelmek.
A felelõsség az ilyentípusú inflációért elsõsorban a munkapiacszervezeteké, amelyek a termelékenységet túllépõ béremelkedésrõl egyeznek meg. De nem lehet könnyen megmondani, hogy a munkások vagy a munkaadók a bûnösök. Sok esetben ugyanis az 5 százalékos béremelkedés annak a következménye, hogy az árak már elõre felemelkedtek, és nem annak, hogy a munkások 'elõleget' követelnek a termelékenység növekedése miatt. Hogy ha a béremelkedés az életszinvonalköltségindexhez és az árak a bérköltségekhez kötöttek, nagyon könnyen születik az a jelenség, amit gyakran ár- és bérspirálnak nevezünk.
A kereslet infláció. A kereslet húzó elméletben figyelmet fordítunk a fogyasztási és a termelési javak keresleti változásaira. A kiindulópont az, hogy a termelés a kereslet növekedéséhez bizonyos idõeltolódással alkalmazkodik. Ahogy a kereslet megerõsödik, a termék hiánycikk lesz és az ára felemelkedik. Ugyanakkor a termelési tényezõk kereslete is megerõsödik és ezek árai is emelkedni igyekeznek. Az állam inflációellenes intézkedései csaknem kivétel nélkül arra irányulnak, hogy a kereslet növekedése okozta inflációt fékezze. A legfontosabb fegyver a keresletinfláció elleni harcban a pénzügy polítika (az adóztatás) és a pénzpolítika. Az adóztatási százalék emelése kevesebb jövedelemet hagy a fogyasztási kereslet részére, és a pénzpolítika szigoritása leginkább a beruházási keresletet nehezíti meg.
Mivel Finnországban a háború utáni években elsõsorban költséginfláció volt, a pénzügypolítika és a pénzpolítika nem voltak elegendõk, az árak emelkedésének megakadályozasára. Leginkább olyan gazdaságpolítikára lett volna szükség, amely már elõre megakadályozza a termelékenység határain felüli költségemelkedést. Ez jövedelempolítika lenne, és ez megkövetelné, hogy a munkapiac szervezetek egymás között megegyezzenek a jövedelem növelésérõl és a jövedelem megosztásáról a pénzértékének lehetõleg a legbiztosabb szinten való tartását figyelembe véve. A pénzérték szinten tartása természetétõl fogva a jövedelempolítikának nem a központi célja, hanem olyan béremelkedés elérése, amely fedezi a termelékenységi emelkedést és a lehetõ legjobban kompenzálja a született inflációt.
Összefoglalás: A FOGYASZTÁS ÉS A TERMELÉS
1. A gazdasági tevékenység választás az alternatívák között, amelyeknek mindnek saját ára van.
2. A háztartások a fogyasztói döntéseket a jövedelmük határain belül hozzák meg a hasznot és az árat összehasonlítva.
3. A termelésrõl a vállalatok gondoskodnak, amelyek a saját választási döntéseiket a termelési alternatívák okozta jövedelmek és költségek alapján hozzák meg.
4. A gazdasági élet körforgás, ahol a termékek a vállalatoktól a fogyasztókhoz kerülnek és a termékek létrehozásához szükséges termelési tényezõk vételi költségeiként a termelõktõl a fogyasztókhoz.
A KERESLET, A KÍNÁLAT ÉS AZ ÁR
1. Ha a termék ára emelkedik, a fogyasztók csökkentik a keresletet. Ha azonban az ár csökken, a fogyasztók a termékbõl többet akarnak vásárolni és a keresletet növekszik. A termelõ növeli a kínálatot, ha az ár emelkedik és csökkenti azt, ha az ár leszáll.
2. Ha a kereslet nagyobb mint a kínálat, az ár igyekszik emelkedni. Amikor a kereslet nem fedi az összes kínálatot, az ár igyekszik leszállni. Az ár igyekszik olyan szintre helyezkedni, ahol a kereslet és a kínálat egyeforma nagy. Az egyensúlyár a keresleti és a kínálati görbe metszõponjában van.
A TARTALOM JEGYSÉG o AJK program lap o Asko.Korpela@kolumbus.fi
Asko Korpela 970623 (960929)
[ccc]