Asko Korpela: Népgazdasági alaptanfolyam
Rész 1 NÉPGAZDASÁGI SZERKEZET
(Asko.Korpela@kolumbus.fi) o Sisällysluettelo o AJK kurssit o AJK kotisivu

2 A FINN NÉPGAZDASÁG

Korábban a népgazdaságot mint kétszeres zárt kört vizsgáltuk, ahol az áruk és a szolgáltatások az órajárással ellenkezõ és a pénz az órajárás irányában haladnak. Vajon a népgazdaság egy fejetlen és farkatlan boszorkánykör, egy örökmozgó, ami megállás nélkül forog? Igen is és nem is. A népgazdaság egy örökmozgó mindaddig, amíg termelés és fogyasztás létezik, vagyis mindaddig míg ember él a földön. A termékek áramlanak a termelõtõl a fogyasztóhoz és a termelési tényezõk a fogyasztótól a termelõhöz. A pénz körbeforog a fogyasztói szektor és a termelõi szektor között. De ezek az áramlatok mégsem maguktól mozognak.

A népgazdaság hajtóereje a kereslet. A termék, amit senki nem akar megvásárolni, aminek nincsen kereslete, nem mozog a termelõtõl a fogyasztóhoz. Ahogy a termék kereslete csökken, ennek megfelelõen csökken a terméléshez szükséges termelési tényezõk kereslete is. Ha viszont egy termék kereslete hirtelen növekszik, növekszik a termelése is. A termelõk a divatba jött termék gyártásához több munkaerõt, több nyersanyagot, több gépet és egyéb termelési tényezõket akarnak vásárolni. Amikor a finn nép televíziót akar vásárolni, a körforgás beindul, ahol a televíziók a termelõtõl a fogyasztóhoz áradnak és a televízió termeléséhez szükséges munkaerõ és tõke a fogyasztótól a termelõhöz. A termék kereslete a piacon találkozik az áruval.

Minden terméknek megvan a saját kereslete és a saját piaca. Piac van mindenhol, ahol a termék kereslete és a termék áramlata vagyis a kínálat találkoznak. A fogyasztó Asszony és az eladó Kisasszony gondoskodnak a körforgás folyamatosságáról minden nap a legközelebbi ABC áruház pénztárán keresztül. Az összgazdaság piacán a termelési szektor kinálata találkozik az összfogyasztói szektor keresletével, a tõkekereslettel, a közszektor kereslettel és a kiviteli kereslettel.

A termelési szektor kínálatán kívül az összkereslet kielégiti a behozatali kínálatot. Ebben a fejezetben megvizsgáljuk a finn népgazdasági piacon találkozó összkeresletet és összkínálatot, valamint a bruttó hazai terméket és a nemzeti jövedelmet. A finn gazdasági piacot három fõszektorra lehet osztani: (1) a hazai kereslet, (2) a hazai kínálat és (3) a külgazdaság.

1. A hazai kereslet. A hazai keresletet szintén három részre lehet osztani: (1) magánfogyasztás, (2) tõkeképzõdés (magán és köz), (3) közfogyasztás. 1996-ban e három szektornak az összkeresletbõl való részesedése 42, 12 és 17 százalék voltak. A hazai kereslet tehát 71 százaléka a piac összkeresletének.
2. A házai kínálatot az az össztermelés képezi, amit Finnországban egy év alatt létrehoznak. A hazai kínálat tehát pontosan megegyezik a bruttó hazai termék nagyságával. 1996-ban az összkínálat 77 százalékát tette ki.
3. A külgazdaság két komponensbõl áll: a kivitel és a behozatal. 1996-ban a kívitel részesedése az összkeresletbõl 29 százalék és a behozatal részesedése az összkínálatból pedíg 23 százalék volt. A K2.1 ábrán mind az összkeresleti mind az összkínálati részesedéseket az igazi arányokban mutatjuk be.

A következõkben az összkeresleti és az összkínálati szerkezetet és fejlõdést tömörített statisztikai adatok fényében vizsgáljuk meg. Az adatok 1980, 1990 és 1996-os évekbõl származnak.

1970-ben a bruttó hazai termék reális növekedése 7.6 százalék volt, 1980-ban pedig 5.3 százalék és 1990-ben csak 0.4 százalék. Az, hogy az adatok különféle konjunktúrai fázisokból származnak, elhomályosítja a szerkezeti fejlõdésrõl kapott képet is. A legkiegyensúlyozottabb képet a fejlõdés általános irányáról úgy kapjuk meg, hogy az összegyüjtött anyagból kiszámitjuk azokat a trendeket, amelyek a megfigyelési szakaszok minden információját összekötik. Az összkeresleti és az összkínálati megoszlás a K2.1 ábra szerint a T2.1 táblázatban is látható. Legalul az összkereslet és az összkínálat mérlegének végösszege az 1990-es árakon és a végösszeg fejlõdése látható, ha az 1970-es évet 100-zal jelezzük. Ahogy a T2.1 táblázat összeállításából látható, a közfogyasztás részesedése arányosan a legtöbbet növekedett, vagyis több mint a felével (11 és 17) 1970-tõl. A külkereskedelem vagyis a behozatal és a kivitel részesedése arányosan csökkent.

2.1 A HAZAI KERESLET KOMPONENTJEI

Gazdasági értelemben a népgazdasági piacon kínált termék mennyiséget csak két módon lehet használni: az egy év alatt termelt termékeket csak meg lehet 'enni' vagy meg lehet 'takarítani', fogyasztani vagy tõkeképzõdésre használni. De ha az össztermelést aszerint figyeljük, hogy ki dönt a felhasználásról, másféle felosztás a célszerübb. A fogyasztók a magánfogyasztásról családonként döntenek, a vállalatok a magántõkeképzõdésrõl és az állam a közfogyasztásról és a köztõkeképzõdésrõl döntenek.

MAGÁNFOGYASZTÁS

Az összkereslet mozgató erõi közül a legfontosabb a magánfogyasztás. A magánfogyasztás részesedése az összkeresletbõl 1996-ban 42 százalék vagy 313.2 mrd mk volt. A magánfogyasztás mind az, amit otthon fogyasztunk el a saját mindennapi szükségletünk kielegítésére vagy kényelmünkre, minden áru és szolgáltatás, amiért fizetünk. Amikor minden finn magánfogyasztást összevetünk, az itt említett népgazdasági magánösszfogyasztást kapjuk meg.

Mit fogyasztunk? Mi a magánfogyasztási szerkezet? Hogyan használja a fogyasztó a saját jövedelmét? Hogyon oszlik meg a fogyasztási kereslet a különbözõ javak között? Elvileg az egyes fogyasztó a jövedelmét a saját kedve szerint használhatja fel. Különbözõ személyek különbözõ dolgokat értékelnek. Az egyiknek fontos a kényelmes lakás, a másik elegáns autót akar vezetni, ugyanakkor egy egyszerûbb lakással megelégszik. Egy általános képet a finn fogyasztói kereslet szerkezetérõl úgy kapunk, ha az egész népgazdaság magánfogyasztási szerkezetét vizsgáljuk.

A magánfogyasztásban kevesebb ingadozás történik, mint a bruttó hazai termékben, nem is szólva a beruházásról vagy a külkereskedelemrõl, amelyek erõsen hullámzanak a konjunktúrális fejlõdés szerint. A magánfogyasztási részesedés az összkeresletbõl állandósult, de szerkezetében alapos változások történtek, ahogy az a T2.2 táblázatban látható. 1980-tól a táplálkozás részesedése egy kicsit csökkent és az egyéb kiadásoké megfelelõen növekedett.

Ha az idõben még messzebbre visszamegyünk, a szerkezeti változás még világosabb. A táplálkozás részesedése 1951-ben 41 százalék, a ruházkodásé 21, a lakásé 15 és az egyebeké csak 22 százalék volt. A legjobb képet az idõk folyamán történt fejlõdésrõl úgy kapunk, ha az észrevételek alapján a statisztikai tankönyvekben ismertetett OLS módszerrel a trendet kiszámitjuk. Az utolsó 25 év adataiból kiszámított exponenciális trend szerint a magánfogyasztás évenként 3.2 százalékkal növekedett. A legutóbbi 10 év trendje szerint a növekedés a pangás miatt 0.0 százalék volt.

Amint korábban megállapítottuk, a háztartások a fogyasztási döntéseket a saját jövedelemük határain belül hozzák. A magán rendelkezésre álló jövedelem 1995-ben 306.4 mrd mk volt. Amikor a fogyasztás 295.9 mrd mk volt, a jövõben történõ beruházásra 10.5 mrd mk, ill. 3.4 százalék megtakaritás maradt. A megtakaritás részesedése a konjunktúra fejlõdése szerint erõsen változik.

A TÕKEKÉPZÕDÉS

Amikor a földbírtokon traktort vagy a gyárban gépet vásárolunk, amikor a kereskedõ a raktár szintjet megemeli, nem arról van szó, hogy a javak a termelõ szektorból a fogyasztási szektorba jutnak, hanem a traktor, a gép és a raktárérték emelkedése az egyik termelõtõl a másik termelõhöz megy át. Így történik a termelésben szükséges tõkeképzõdés.

Tõkének számitanak a megtermelt termelési tényezõk, mint a gépek, felszerelések, a gyári épületek stb. A hétköznapi nyelvhasználattól eltérõen a pénz vagy az értékpapír közgazdasági értelemben nem tõke. A gazdaságtanban a tõke alatt reáltõkét értünk, vagyis a termelési tényzõket, gépeket, épületeket stb. Ennek megfelelõen a tõkeképzõdés vagyis a beruházás alatt a reáltõke beszerzését értjük.

Az ember vászárolhat részvényeket és ílymódon takarítja meg a pénzét. A részvények az õ szempontjából a megtakarított (= az elfogyasztatlan rész) jövedelem õrzési formája. Részvényeket eladó vállalat a kapott pénzen a szükséges gépeket megvásárolhatja, vagyis gépberuházást végezhet, a saját termelési tõkéjét gyarapíthatja.

A magán szektor beruházási vagyis tõkeképzõdési tevékenysége az állótõke képzõdésbõl és a raktárérték emelkedésbõl áll össze. A beruházás részesedése az összkeresletbõl 1996-ban 12 százalék vagyis 92.4 mrd mk volt, egy kicsit kevesebb mint 1980-ban és sokkal kevesebb mint a pangás kezdetén 1990-ben. A pangás után a beruházás nem igen erõsödött, bár a normális beruházási részesedés az összkeresletbõl a múlt évben körülbelül 20 százalék volt. Ez azt jelenti, hogy normális állapotban körülbelül minden ötödik márkát a termelésben szükséges áruk és szolgáltatások beszerzésére használják.

A gépek egy részét, például, a korábban elkopott és a használatból kívont gépek helyettesítésére használják, a másik része - a bruttótõkeképzõdés mennyiségének több mint a fele - a termelési tõkeképzõdés reális növekedését jelenti. Ez a termelési tõkeképzõdés növekedés a termelési hatékonyság fokozásának és a növekedésnek, és ezáltal az életszinvonal emelkedésének egyik legfontosabb feltétele.

A tõkeképzõdes szerkezetét sok oldalról lehet vizsgálni. Például az 1996-os tõkeképzõdés összmennyiségbõl (92.4 mrd mk) a nettó tõkeképzõdés részesedése 74 százalék és a pótló tõkeképzõdésé (=leirás) 26 százalék. Az állótõkeképzõdés részesedése pedig 97 százalék és a raktár változásé 3 százalék.

T2.3 Az álló tõkeképzõdés

Asko Korpela 19970901 o Asko.Korpela@kolumbus.fi

T2.3

A T2.3 táblázatban látható az állótõke bruttó képzõdésének a megoszlása a termelési ágak és a termék csoportok szerint. A táblázat végösszege eltér a kereslet és kínálat mérleg mutatójától, mert a raktárképzõdést nem tartalmazza.

Az állótõkeképzõdésbõl ugyanakkor a magán részesedés hétnyolcad és a közrészesedés csak egynyolcad. Továbbá az állótõkeképzõdésbõl, mint az a T2.3 táblázatból látható, a termelési tevékenységben használt gépek és berendezések részesedése kétötöd, az épületeké kb. a fele.

1970-tõl 1980-ig a tõkeképzõdés csak évi 2 százalékkal növekedett, mert 1976-78 években három egymás utáni évben csökkent. 1978-ban a tõkeképzõdés 20 százalékkal kevesebb volt, mint 1975-ben. Csak 1983-ban haladtuk meg az 1975-ös szintet. Az utolsó 10 év trendnövekedése 3.9 százalék volt.

T2.4 A tõkeképzõdés finanszírozása

Asko Korpela 19970901 o Asko.Korpela@kolumbus.fi

A tõkeképzõdést megtakaritással finanszírozzuk. Nem csak a háztartások takarítanak meg, hanem a vállalatok is és a közigazgatás is megtakarít és így saját maguk finanszírozzák a tõkeképzõdés egy részét. A pótlótõkeképzõdést leírásokkal finanszírozzuk. A tõkeképzõdés egy részét lehet külföldi tõkével is, ill. a váltómérleg deficítjével finanszírozni. A T2.4 táblázatban ezeknek a finanszírozási részeknek a szerkezete és a megtakaritás (egyben a tõkeképzõdés is) fejlõdése összehasonlítva az 1980-as évvel látható.

A KÖZFOGYASZTÁS

A harmadik nagy döntésthozó tényezõ a közhatalom. A választott képviselõk az &a népgazdasági össztermelésbõl. Ezekról a dolgokról családonként vagy vállalatonként nem lehet dönteni. Például az oktatásról és a betegápolásról lehetne talán családonként vagy egyénenként is határozatot hozni, de nálunk is a legjobb megoldásnak azt láttuk, hogy ezeket a közigazgatási tevékenység szervezi meg. A közfogyasztás részesedése a piac összkeresletébõl 1996-ban 17 százalék vagyis 110.6 mrd mk volt. Ráadásul a köztõkeképzõdés 17.1 mrd mk vagyis az összkereslet alig 3 százaléka. Így az közszektor részesedése az összkeresletbõl kb. 20 százalék vagyis 127.7 mrd mk.

Ami a fogyasztást és a tõkeképzõdést illeti a közszektor a végsõ döntésthozó. De ezek a költségek csak a közszektor összköltségeinek a felét teszik ki. A másik felét a jövedelemtranszfer.

A közgazdaság költségei az össztermeléshez és az összkereslethez viszonyitva az utolsó évekig növekedett. Míg 1970-ben a közszektor költségei az össztermelés 39 százaléka volt és 1980-ban pedig 42 százalék, de 1990-ben már 50 százalék. A közszektor reális (mennyiségi) növekedése az utóbbi 30 év trendje szerint 4.7 és az utóbbi 10 év alatt ennek megfelelõen 3.6 százalék évenként. Az össztermelés megfelelõ növekedési számait 3.7 és 3.5 világosan túlléptük, különösen az 1970-es években. A közgazdaság részesedését a népgazdaságból mérhetjük az un. bruttó adókulcs.

Bruttó adókulcs =

1996:

Az 1970-es évben a bruttó adókulcs 31 %, 1980 31 % és 1990 38 % volt. A legfontosabb közgazdasági döntéseket az államháztartásban hozzák. Az önkormányzat költségvetési elõirányzata összességében csaknem olyan nagy mint az állami költségvetésé. Mivel több mint 400 önkormányzat van, egy képviselõtestület döntésének fontossága népgazdasági szempontból, összehasonlítva a parlament döntéseivel, csekély.

Érdekes megállapítani, hogy még az 1930-as évek elején az adókból csak az állami jövedelem felét gyüjtöttük össze; a masik felét az állami erdõk, ingatlanok, vasútok és egyéb vállalkozások kaptuk.

Az állami költségekben az utóbbi évtízedekben határozott változások történtek. A fogyasztási költségek részesedése 1938-ban a legnagyobb, vagyis 43 százalék volt, most kevesebb mint 30 százalék. Most a legnagyobb csoport a transzferköltségek, ami a költségvetés két harmad részét teszi ki.

1938-ban a transzferköltségek részesedése csak 20 százalék volt az összköltségbõl. A reális beruházási részesedés - természetesen nem a mennyiség - egy kicsit csökkent, de a kölcsönadás részesedése majdnem a háromszorosára emelkedett.

A büdzsé vagy az állami költségvetési javaslat szerkezete képet ad a közgazdaság mostani feladatairól és ezek viszonylagos gazdasági nagyságrendjérõl.

1. A gazdaságpolítika. A büdzsé a kormány legfontosabb gazdaságpolítikai eszköze. A közfogyasztás és a közberuházás vizsgálata a magánszektortól elkülönítve nem csak azért jogos, hogy láthassuk, miként használják fel adónkat, de tisztán gazdaságpolitikai szempontból is. A gazdaságpolítikai célok közül a legfontosabb a nemzeti jövedelem egyenletes növekedése. Mivel a közkeresletet a legnagyobb részben egy döntésthozó, az ország kormánya határozza meg, azt gyorsan lehet gyarapítani, amikor a magánkereslet csökken és csökkenteni akkor, amikor a magánkereslet a normálisnál gyorsabban emelkedik. Így tudjuk az összkereslet változásait kiegyensúlyozni.

2. A szociálpolítika. A gazdaságpolítika mellett a szociálipolítika gyakorlása a közszektor fontos feladata. A szociálpolítikai jövedelemtranszferek különbözõ módjai a nagyjövedelmüektõl a kisjövedelmüekhez a büdzsé kiadásának több mint felét teszi ki. Meg kell jegyezni, hogy gazdasági értelemben a jövedelemtranszfer se nem közfogyasztás, se nem beruházás.

Az államot a nagy vállalatnak tekinthetjük, ami különbözõ javakat termel, elsõsorban szolgáltatásokat, amint az látható a T2.5 táblázat költségrovatában. Ezeknek a termékeknek a termeléséhez szükséges termelési tényezõket az állam kiadásaival fedezi. Az általános rendet, a szociális biztonságot, az útépitkezéseket, az iskolák és egyéb intézmények szolgáltatásait az állam eladja a fogyasztónak adók és egyéb fizetési formák fejében. A fogyasztó szempontjából az állam ebben a viszonylatban a termelési szektorral párhuzamba állítható. Így értelmezve az adók az úthasználatért, az oktatásért, a betegápolásért stb. történõ fizetés.

Ebbõl a szempontból vizsgálva azonban két fontos elvben különbözik a közgazdaság a vállalattól. Az egyik a kényszer elmélet a másik az ingyenes elmélet. A magánvállalat csak úgy kaphat jövedelmet, ha valaki önként megvásárolja a termékeket, de az állam az adóztatási jogát használja, és nem kérdezi, hogy a megadózott akar-e fizetni vagy nem. Másrészt az állam nem mindig kér teljes árat a szolgáltatásaiért, hanem azt vagy teljesen ingyen, vagy a költségeknél jóval olcsóbb áron bocsájtja a polgárok rendelkezésére.

2.2 A HAZAI KÍNÁLAT

Korábban a finn gazdaság piacán egy év alatt eladott javak összmennyiségét vizsgáltuk, a figyelmet arra fordítva, hogy milyen célra keresték a javakat, hová mennek a javak. Ugyan ezt a termék összmennyiséget lehet természetesen más szempontból is vizsgálni, honnan jönnek a termékek, vagyis a népgazdasági összkínálat milyen részekbõl alakul.

A népagazdaság szempontjából minden kínálat a piacon a termékek és a szolgáltatások termelése. Ebben az értelemben a termelés tartalmazza a termékek készitését, valamint az eladásukhoz szükséges szolgáltatást is. A termelés vállalatokban történik. Elvben minden termelés termelési tényezõk, a munka, a tõke és a föld egyesítése történjen az a termelés bármely fázisában. Ezért ebben az értelemben a hazai kínálatot egy egységnek tekintjük. 1996-ban a finn összkínálat vagy a bruttó nemzetitermelés 575 mrd mk azaz 77 százaléka az összkínálatnak. A maradó 23 százalék a beviteli részesedés volt.

A TERMELÉS

Akármilyen fogyasztási vagy beruházási terméket vesszünk és annak a termelését megvizsgáljuk, gondolatban azt könnyen három részre bontani:

1. alaptermelés (nyersanyag termelés)
2. feldolgozás
3. marketingezés

Úgyan így bontjuk fel a népgazdasági termelést a vállalati szektorban is. Az alaptermeléshez tartoznak a mezõ- és erdõgazdaság és a bányászat, a feldolgozáshoz a gyáripar, az építõipar és az energiatermelés és a szolgáltatáshoz a közlekedés, a kereskedelem, a bankok és a biztosítás, közigazgatás és más szolgáltatások. Míg 1938-ban ennek a három ágazatnak a részesedése az összeteremelésbõl vagyis a termelési költséggel számitott bruttó hazai termék (= bruttó hazai termék a piaci áron - közvetett adók + ipari támogatás) kb. egyforma nagyok voltak. Az alaptermelés részesedése csökkent úgy, hogy az manapság csak az össztermelés egy kilenced része vagyis mindkét fõszektor termelésének az egynegyede.

1938-ban a munkaerõk féle a mezõgazdasághoz kötve volt, most a mezõgazdaság munkaerõrészesedése az egész népgazdaság munkaerõ kibocsátásának az egyhetede. Most a szolgáltatási szektor részesedése a munkaerõ kibocsátásnak kb. a fele.

A T2.6 táblázatban látható az alaptermelés, a feldolgozás és a szolgáltatás, valamint az államiszektor termelési és munkaerõ részesedésének a fejlõdése az utolsó 18 év alatt. Az alaptermelés mennyisége ez alatt az idõ alatt majdnem változatlan maradt, inkább egy kicsit csökkent. Ugyanakkor mind a feldolgozás, mind a szolgáltatás mennyisége megkétszerezõdött. Ennek megfelelõen a mezõgazdaság munkaerõ részesedése a korábbinak a felére csökkent.

A mezõgazdaságból és vidékekrõl az 1955-65-ös években kb. 10000 munkaerõ vándorolt át más iparágakba, és utána kb. 20000 fõ évenként. Az utóbbi években a vidékrõl való elköltözés azonban majdnem egészen megállt. Ez mutatja a nagyon gyors mûszaki fejlõdést a mezõgazdaságban. Már három generáción keresztül a finn személyes energiaszükséglet teljesen ki van elégítve. Az élelmiszerek kereslete csak a lakosság növekedésének az ütemében növekedhetett. Ezt a keresletet a mûszaki fejlõdés segítségével egyre kevesebb munkaerõmennyiséggel elégíthettük ki. A mezõgazdaságból felszabadult munkaerõmennyiség ennek megfelelõen más termelési ágazatokba vándorolt át.

Az össz bruttó hazai termék névlegesen átlagban 10.4 százalék évi ütemben növekedett 1971-95 között és 3.8 százalékkal 1986-95-ben. Ugyanakkor az általános árszint a 25 év alatt 7.7 és az utolsó 10 év alatt pedig évente 3.6 százalékkal növekedett, így a bruttó hazai termék reális növekedése 2.5 százalék volt a 25 év alatt és 0.2 százalék az utolsó 10 évben. Az olajválság és az azt követõ jelenségek 1970-es évek második felében több évig tartó pangást okoztak. A bruttó hazai termék növekedése 1975-77-ben átlagosan egy százalék alatt maradt. 1979-80-ban egy rövid, de viszonylag erõs felemelkedési szakaszt tapasztaltunk. 1991-ben a bruttó hazai termék több mint 7 százalékkal csökkent. A bruttó nemzeti termék még két évig csökkent és 1993-ban kisebb volt mint 1987-ben. A múlt évben újra elértük a pangás elõtti csúcspontot, de sokkal kevesebb munkaerõmennyiséggel és a kétszámjegyû munkanélküliségi százalék hosszú évekig nem lesz elkerühetõ.

A termelési szektort kb. 170000 birtok, 10000 ipari vállalat és kb. 30000 kereskedelemi és szolgáltatási vállalat alkotja.

Ez a több mint 200000 termelési egység dönti el, hogy a gazdasági élet mit termel és milyen viszonylatban használják a termelési tényezõket.

TERMELÉKENYSÉG ÉS A TERMELÉKENYSÉG NÖVEKEDÉSE

A mindennapi gazdaságpolitikai beszélgetésben gyakran hívatkozunk a termelékenység növekedésére. Mit jelent a termelékenység? És mi a termelékenység növekedése? Amikor a termelési költségen számított bruttó népgazdasági össztermelést elosztjuk az annak létrehozására felhasznált munkaerõmennyiséggel, megkapjuk a fent említett fontos munkatermelékenységet vagyis az egy munkaerõre esõ termelési mennyiséget. A termelékenység növekedése természetesen a termelékenység évenkénti változását jelenti. Tehát arról van szó, hogy hány százalékkal termel többet ebben az évben egy munkás viszonyitva az elözõ évhez. A termelékenység növekedése a mûszaki fejlõdésen és a jóbb munkaszervezésen alapul.

A T2.7 táblázatban bemutatjuk a termelékenység fejlõdését ágazatonként. Az alaptermelésben (mezõ- és erdõgazdaság) ez az 1980-96-os években 4.3 százalék volt évenként. Az ipar termelékenysége évi 5.1 százalékkal fejlõdött az 1980-1996-os években. A szolgáltatás és közszektor termelékenysége az utolsó 16 év alatt világosan a népgazdasági átlagérték (2.8 százalék évenként) alatt volt, vagyis az 1980-96-os években átlagosan 2.0 és 0.2 százalékkal növekedett.

2.3 A KÜLGAZDASÁG

A külgaszdaság fontosságát is meg lehet becsülni, ha a kiviteli és a behozatali végösszeget és a bruttó hazai termékarányt megállapítjuk. 1996-ben a kivitel és a behozatal összege a bruttó hazai termék 57 százaléka volt. A pangás elõtt és a pangás elején a külkereskedelem részesedése az összkínálatból erõsen csökkent, de éppen a külkereskedelem húzta ki Finnországot a pangásból. Az íly módon számított statisztikákból meg lehet állapítani, hogy minél kisebb az ország, annál függõbb a külkereskedelemtõl. Egy nagy ország területén sokféle természeti kíncs és egyéb termelési tartalék található, és ezért a szükséges javak csak egy kis részét kell a külkereskedelem által fedezni. Oroszország és az Egyesült Államok ismerten a bruttó hazai termékhez viszonyitva a legkisebb külkereskedelmet folytató országok. Ezekben az országokban, valamint Kínában és Indiában a föld lakosságának majdnem a fele lakig, de ezek az országok a legkevésbé függnek a saját külkereskedelemüktõl. Az európai nagy ipari országokban, úgy mint Németországban, Franciaországban és Angliában is a külkereskedelmi részesedés jelentõsen kisebb mint Finnországban.

A kereskedelem mennyiségi korlátozásainak felszabadítása és a vám jelentõségének csökkenése a természetes magyarázat a külkereskedelmi részesedés növekedésére bruttó hazai termékhez viszonyitva. Még az 1930-as években is a vám átlagosan 25 százalékkal emelte a behozatali javak árát. A vámjövedelem párhuzamosan 30 százalék volt az állami összjövedelembõl. Manapság Finnország átlagos vámszintje a behozatali javakra csak néhány százalék és a vámjövedelem kb. 2 százaléka az állami jövedelemnek.

Finnország kivitelét külföldön akadályozó vámok megfelelõen csökkentek. A vám jelentöségének csökkenése a fogyasztó szempontjából is és az állam jövedelmi forrásaként is ahhoz vezetett, hogy egyre több termék elõállitása oda koncentrálódott, ahol a természeti viszonyok, a költségtényezõk vagy a nagyméretû termelés elõnyei miatt a legelõnyesebben elõállítható. Kétségtelenül például a finn papírkivitel a legutolsó tízenöt év alatt erõsen növekedett volna, akkor is, amikor a vám a régi szinten maradt volna, de a vámszint csökkenése a papírkivitelt meggyorsította. Ugyanígy például a külföldi tartós fogyasztási javak kereslete is Finnországban növekedett volna, akkor is amikor a vám régi szinten maradt volna, de a vámszint és a fogyasztó által fizetett ár csökkenése viszonyitva a jövedelemszinthez ezen javak keresletét megnövelte. Mennél szabadabb a külkereskedelem, annál jobban tud a népgazdaság szakosodni azon javak termelésére, amelyekhez a legjobb természetes feltételek léteznek.

A kivitel

A összkereslet negyedik része a kivitel. A finn gazdaság által létrehozott termékek egy részét a külföldi piacra viszik, hogy kielégítse a külföldi keresletet. A kiviteli kereslet részesedése az összkeresletbõl 1996-ban 29 százalék volt.

A kiviteli érték 1996-ban 1.4-szerese az 1990-es szintnek és 3.3-szorosa az 1980-asnak. Ha a pénz értékének csökkenését is figyelembe vesszük, a megfelelõ összehasonlítási számok 1.5 és 1.8. A kiviteli árak 1990-ben és 1980-ban tehát 1.2-szeresére és 1.8-szorosára emelkedtek. Az utolsó 25 év alatt a kiviteli mennyiség átlagosan 4.2 százalékkal növekedett vagyis világosan többet mint a bruttó hazai termék (2.5%) évenként.

A T2.8 táblázatból látható, hogy a Szovjetunió 1980-ban az elsõ helyen volt a finn kiviteli piacon, de a nagy társadalmi változások miatt a külkereskedelem visszaesett és Németország, Svédország, Britannia és az Egyesült Államok túlhaladta azt. A háborúk elõtt Anglia részesedése a finn kivitelnek majdnem a fele volt, most csak az egy tizede.

A T2.9 táblázat világos nyelven beszél a kivitel sokoldalúságáról és a feldolgozási fok emelkedésérõl. Már 1951-ben, amikor a kiviteli szerkezet majdnem olyan volt, mint a háborúk elõtt, a fa- és a papíripari termékek részesedése több mint 90 százalék volt az összkivitelünkbõl. 1996-ban a fa- és a papíripar részesedése csak 30 százalék volt. A kivitel feldolgozási fokának emelkedése látható a fa- és a papíripari részesedés változásában az utóbbi elõnyére és a fémipari és egy&ea növekedésében is.

A behozatal

Az összkínálat másik fõ alkotóeleme a behozatal. Sok közszükségleti terméket hazailag nem lehet egyáltalán elõállítani vagy esztelenség lenne nagy termelési költségekkel elõállítani, mert külföldrõl ezeket olcsóbban lehet behozni. A narancsot és a nyersolajat majdnem lehetetlen termelni Finnországban. Sok importált háztartásigépnek kell versenyeznie a magasszíntû hazai termeléssel.

`

Ugyan az a három ország van a kiviteli és a behozatali statisztika élén. Az utolsó tiz év alatt a legfontosabb behozatali esemény az Oroszország (Szovjetunió) részesedésének összeomlása. Ezt nagy részben a 70-es évek olajválság utáni nyersolaj világár zuhanása okozta. A nagy társadalmi forrongás miatt 1991-ben a korabeli Szovjetunió külkereskedelme a korábbi felére esett vissza és így egy ilyen nagy kiviteli kereslethiány születése volt az egyik legfontosabb oka a finn gazdasági válságnak.

A hazai termelés szempontjából nélkülözhetetlen nyersanyag és fûtõ- és kenõanyag részesedése a behozatalból kb. kétharmad rész. A fogyasztási termékek részesedése folyamatosan növekedett.

A behozatali érték 1996-ban kb. 2.5-ször olyan nagy mint 1980-ban és kb. 1.2-szer olyan nagy mint 1990-ben. Az utolsó 25 év alatt a behozatali mennyiség növekedése átlagosan 3.4 százalék volt évenként.

A világgazdaság

Az Egyesült Nemzetek statisztikájában a világ országait aszerint sorolják be, hogy milyen nagy az egy fõre esõ bruttó hazai termék. ( http://www.oecd.fr ) Jelenleg a világ lakosságának száma kb. 6 milliárd. Ebbõl az ipari országokban alig 20 százalék lakik. Ez a leggazdagabb egyötöd rész - 25 ország - egy fõre esõ nemzeti jövedelme 1995-ben évi 25000 dollár volt. A többi ország lakossági és területi részesedése 4/5, de az egy fõre esõ bruttó hazai termék csak 1000 dollár volt évenként.

A világ leggazdagabbjai. A különbözõ országok életszinvonalát gyakran az egy fõre esõ brutto hazai termék értékével mérik. A Világbank 1995-ben kiadott nemzetközi statisztikában az ipari piacgazdasági országok bruttó hazai termékérték szerint a statisztika élén Svájc áll. Finnországban az egy fõre esõ bruttó hazai termék 1995-ben 20580 dollár azaz 100000 márka volt. A statisztika gyengesége, hogy a kurrens valutaárfolyamon alapul, és nem feltétlenül tükrözi a valuták valódi vásárlási erejét. A finn márka akkor, amikor a statisztika készült, egy kicsit túl volt értékelve, vagyis ezért több dollár volt kapható, mint amennyit a vásárlóerõ fejlõdése megkövetelt. A T2.11 táblázatban Finnország és a többi gazdagabb ország a vásárlóerõ paritása (PPP = purchasing power parity) szerint van sorrendbe állítva.

A világ legszegényebbjei. A világ legszegényebb országai Afgánisztán, Bangladesh, Burma, Etiópia, India, Indonezia, Kenya, Madagaszkar, Moszambik, Nepál, Nigéria, Pakistán, Sri Lanka, Szudán, Tanzánia, Uganda és Zaire. Összesen - 38 ország - az egy fõre esõ bruttó hazai termék 1990-ben alig 500 dollár volt. Emlékeznünk kell arra, hogy a bruttó hazai termék nagyon hiányos mérce, amikor az önellátó országok életszinvonalát összehasonlítjuk, nem beszélve a személyes jólétrõl. Azonban csak 16 ország bruttó hazai terméke éri el az 1000 dollárt, ha az ország valutájának az igazi vásárlóértékét vesszük figyelembe.

A Világbank statisztikája azt mutatja, hogy a világ jövedelmének eloszlása az utolsó tíz év alatt a legszegényebb országokban hátrányos irányba fejlõdött. Dél-Ázsiában és Afrikában, a Szaharától délre fekvõ szegény országokban az egy fõre számitott bruttó hazai termék az utolsó tíz év alatt inkább csökkent, mint növekedett.

2.4 A népgazdasági számvitel

A legfontosabb népgazdasággal kapcsolatos empírikus vagyis tapasztalati ismeretforrás a népgazdasági számvitel. Ez egy egységes könyvvitelkeret, amely ugyanolyan az Egyesült Nemzetek minden tagországában. A finn népgazdasági számvitelbe bejegyezzük a gazdasági mûködést gazdasági egységként és gazdasági tevékenységként. Eszerint beszélünk intézményi és tevékenységi számvitelrõl. Intézményként a népgazdaságot öt szektorra osztjuk fel: vállalatok, pénzintézetek, közintézetek, nyereséget nem termelõ szervezetek és háztartások. Tevékenységként a számvitelben a gazdasági mûködést négy összevont mérlegben vizsgáljuk, amelyek a termelés és annak felhasználása, a jövedelem és annak felhasználása, a tõkeképzõdés és annak finanszírozása és Finnország és a külországok közötti gazdasági mûködések.

A T2.13 táblázatban a fent említett négy összevont mérlegen kívül a magánszektor (=háztartások és a nyereséget nem termelõ szervezetek) és a közszektor mérlege is szerepel.

Az 1. mérlegben a maga módján az egész népgazdaság dióhéjban látható. A bal oldalon a bruttó hazai termék szerkezete a költségfajták szerint szerepel, vagyis aszerint, hogy hogyan használják fel a vállalatok és a közszektor saját pénzüket a termelésben. A legfontosabb költségrészek a bérek és az ezzel szorosan kapcsolatos társadalombiztosítási fizetések, ami összesen 52 százaléka a bruttó hazai terméknek. A kibocsátási felesleg a vállalkozók jövedelmébõl és a vállalati nyereségbõl alakul. A bruttó hazai termék egy részét az egy év alatt felhasznált állótõke pótlására fordítjuk. Természetesen az össztermelés ezen részének a megtermelésére is szükség van bérekre és vállalkozói mûködésre, de az egész népgazdaság szempontjából ezt a termelési részt a vállalatok a termelési eszközök leírásával fedezik. A bruttó hazai termék piaci árát gyarapítják a közvetett adók. A segélyeket a mérlegben mínusz jellel jegyzik, mert a bruttó hazai termék piaci ára csökken ezzel az értékkel.

Az 1. mérleg jobb oldalán az összkereslet - vagyis, hogyan kerül a bruttó hazai termék felhasználásra - a legfontosabb részeire fel van bontva. A legnagyobb része a magánfogyasztási költségek, ami 54 százaléka a bruttó hazai terméknek. A fogyasztási termékek egy részét a közszektor döntései alapján szerezzük be és használjuk fel. Egy termelés egy részét a vállalatok és a közszektor a tõkealap fenntartására és növekedésére használják fel. A termelés egy része kivitelre megy, de ezt a részt az árupiacon kínált behozatal kiegyenlíti, melyet ezért a mérlegben a mínusz jellel jegyzik. Ebben a mérlegben levõ kis statisztikai különbség abból származik, hogy a bal és a jobb oldal adatait különbözõ forrásokból gyüjtjük össze: a bal oldalét fõrészben adóstatisztikából, a jobbét pedig szektorkénti adatgyüjtéssel.

A 2. mérleg bal oldalán a rendelkezésre álló jövedelem a jövedelem típusa szerint szerepel, és a jobb oldalon pedig a jövedelem felhasználása fogyasztásra és megtakarításra. Meg kell jegyeznünk, hogy ebben a mérlegben a jövedelem elosztása szektoronként már nem található. Például a bérek még tartalmazzák a közvetlen adókat, így az nem teljes egészében áll a háztartások rendelkezésére.

A hazai kereslet komponentjai

1. A fogyasztási kereslet részesedése az összkereslet felét teszi ki. Fogyasztás minden termék és szolgáltatás, amit a háztartásban használunk megélésre, lakásra, ruházatra stb. A fogyasztó szükségleteinek a kielégítése a gazdagsági tevékenység legfontosabb célja. Ezért a fogyasztási kereslet a keresleti résztényezõk közül a legfontosabb. Az étkezés, a ruházkodás és egyéb nélkülözhetetlen fogyasztási részesedés az utolsó tízenöt év alatt állandóan csökkent. Az életszinvonalunk emelkedését az egyéb, és nem a szükséges fogyasztás részesedésének az állandó növelése jelzi.

2. A tõkeképzõdés - a gépek és a termelõüzemek, vagyis a népgazdasági termelés az a része, amit a fogyasztók az otthonukban nem a saját szükségletükre használnak fel, hanem amit a vállalatok új termelés létrehozására fordítanak. Az évi tõkeképzõdés egy harmadát az elhasznált tõke pótlására fordítják és a két harmada a valódi népgazdasági tõketartalék növekedés. A tõkeképzõdés a 90-es évek pangása alatt erõsen csökkent és az évtízed közepén sem jött még mozgásba.

3. Az állami szektor és az önkormányzatok döntik el, hogy a finn népgazdasági piacon felkínált termékek 17 százalékát hogyan használják fel. Az útak építésérõl, az oktatásról stb. a parlamenti a képviselõink és az önkormányzati választmányok döntenek. Kb. a közkereslet öthatoda jut a fogyasztásra, a többi tõkeképzõdés. A költségvetés a négpgazdaságban gyakorolt gazdasági polítika legfontosabb eszköze. A költségvetés segítségével az összkeresletben történõ hullámzásokat ki lehet egyenlíteni. A költségvetés segítségével történnek a szociális jövedelemmozgások a nagyjövedelemûektõl a kisjövedelemûekhez. Elvileg a közszektort egy nagy vállalatnak lehet tekinteni, ami szolgáltatásokat produkál az adók formájában kapott bevétel ellenében.

A hazai kínálat

1. A finn népgazdasági piacon kínálatra kerülõ termékek négyötöde belföldi. A termelési három fõszektor:

1. a mezõ- és az erdõgazdaság,
2. az ipar és
3. a kereskedelmi és a szolgáltatási ágak.

A mezõ- és az erdõgazdaság részesedése a népgazdasági termelésbõl és a munkaerõbõl csökkent, egyidejüleg a termelés mennyiségének növekedésével. A kereskedelmi és a szolgáltatási részesedése a termelésbõl és a munkaerõbõl ennek megfelelõen növekedett.

A külgazdaság

1. A kivitel a negyedik résztényezõ. A kiviteli kereslet részesedése az összkeresletbõl kb. ugyan olyan nagy mint a tõkeképzõdésé és a közkeresleté. Németország, Svédország és Anglia a három legfontosabb kiviteli országunk. A kiviteli alap szélesedett és a függõség egy ország keresletétõl csökkent. A termelési választék sokoldalúbbá vált és a feldolgozási szint emelkedett. Mostanában a fa- és a papíripar termelési részesedése a finn kivitelnek csak a fele.

2. A második kínálati szektor a behozatal. Németország, Svédország és Anglia eredetileg a legfontosabb országok voltak. A hazai termelési szempontból szükséges nyersanyagok és a fûtõanyagok részesedése a behozatal több mint felét teszi ki. A tõkefelhalmozási termékek részesedése a behozatalból az utolsó húsz év alatt észrevehetõen csökkent.

1. Az X változó exponenciális trend X = a b^t, ahol az
a = egy statisztikai adatgyüjteménytõl függõ állandó, b = 1 + a növekedés százaléka/100 és t = az idõ

Alkuun o Yksityiskohtainen sisällysluettelo o AJK kansantalouden kurssit o AJK kotisivu

Asko Korpela, kansantaloustieteen lehtori, Helsingin kauppakorkeakoulu

Asko Korpela 970818 (960929) o Asko.Korpela@kolumbus.fi